Sikerült Otthonról szereznem két nagy csokor friss medvehagymát, mivel most van szezonja, így hát régi kedvencemet készítettem el tegnap, szombat délután. Mondhatom, valóban fenséges lett! :)

20180414_214442.jpg

Hozzávalók:

  • 1 kg liszt (plusz még egy kevés kellett a tésztához is, meg a tábla, és tepsi lisztezéséhez is)
  • 20 dkg (nagy csokor) medvehagyma
  • 20 dkg görög joghurt (tejföl helyett használom itt Máltán)
  • 20 dkg margarin
  • 10 dkg tyúkzsír (lehet sertés, vagy akár kacsa, libazsír is) (ettől nem fog kiszáradni a pogi napokig!)
  • 4 db tojássárgája
  • 5 dkg élesztő
  • 2 dl tej
  • teáskanál cukor

Előkészítés, és elkészítés:

Délután fél 5kor kezdtem neki, és este 8-ra már ki is sült az első adag. Az előkészítés során kiveszem előre a margarint, és a zsírt a hűtőből, hogy könnyen tudjak vele dolgozni.

Én az élesztő előkészítéséhez egy közepes méretű üvegtálat szoktam használni, amibe beleöntöm a tejet, majd a mikoruhullámú sütőben langyosra melegítem (kb. 1 perc). Ekkor belerakom az élesztőt, majd a cukrot, és félreteszem, állni, hogy az élesztő felfusson. 

A medvehagymát lemosom csap alatt, majd a csokrot összefogva, keresztben felszeletelem kb. ujjnyi vastag szeletekre, csíkokra.

Egy nagy keverőtálba öntöm a lisztet, majd belemorzsolom kézzel a margarint, és a zsírt. Ekkor hozzateszem a sót, majd beleütöm a 4 tojás sárgáját, hozzáadom a joghurtot is, és beleöntöm a felfuttatott élesztőt. Ezt követően hozzáadom a felcsíkozott medvehagymát is, majd az egészet jól összekeverem, összegyúrom. Amennyiben szükség van még lisztre, mert túl lágy lenne a tészta (ragad a kezedhez), akkor még további lisztet adok hozzá, addig, ameddig a kezemről a gyúrás során le nem válik a tészta.

Ekkor lefeden egy tiszta konyharuhával, és hagyom kelni kb. 1 órát.

20180414_185147.jpg

A kelesztés után belisztezett gyúródeszkán, vagy egyszerűen csak az asztal lapján kinyújtom kb, ujjnyi vastagra a tésztát, és megkenem kevés olvasztott vajjal, vagy margarinnal (vagy akár fokhagymás vajjal is lehet), majd utána tésztát előbb hosszában egymásra hajtom (az alsó harmadot fel, a felső harmadot, pedig le az alsó harmadra, majd a két oldalát most még keresztbe is egymásra visszahajtom, és visszarakom a kelesztőtálba tovább kelni még egy félórát.

20180414_190044.jpg

Az újabb kelesztés után a belisztezett táblán, vagy asztalon kinyújtom ismét ujjnyi vastagra, majd egy éles késsel keresztbe vékonyan beirdalom a tetejét, majd hosszában is, aztán a tojásokból megmaradt fehérjével megkenem, es akár egy kevés reszelt sajtot is szórhatok rá, majd kiszaggatom a pogácsaszaggatóval. Kb. 3 - 3,5 tepsinyi lesz ekkora adagból.

 

20180414_193000.jpg

A sütőt előmelegítem 180 fokra légkeverésen, és tepsinként kb. 25-30 perc alatt ki is sütöm a pogikat. 

Egészségunkre! Isteni lett! :)

20180414_214224.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ferfiakonyhaban.blog.hu/api/trackback/id/tr9713835398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása