Egy régi nagy kedvenc, de még sosem csináltam. Egyszer nekifogtam, de rá kellett jönnöm, hogy kézi turmix nélkül a pürítéssel nem sokra megyek, és akkor más lett belőle, de most, MOST!!!! :) :) :) 

Gyerekkoromban általában úgy készítették, hogy az liszttel volt sűrítve, és azt már, ha lehet, kerülöm. Más sűrítési eljárást kerestem hát, és nagyon bejött! Isteni, krémes parajpüré (spenót főzelék) lett! 

20180428_123637.jpg

Szóval, a hozzávalók:

  • 1 kg mirelit spenót (itt ezt szálasan, kis csomókba feltekerve, fagyasztva lehet megkapni, nem előre pürísétve kicsit, ahogy otthon megszoktam, de ez éppen ideális számtalan más spenótos recept elkészítéséhez, amit imádok).
  • 1 liter 3,5%-os tej
  • kb. 1 pohár zsemlemorzsa
  • kevés olaj
  • egy fej fokhagyma (pucolva, nagyobb darabokra felaprítva)
  • 2 dl főzőtejszín

Egy nagy lábosba egy kevés olajat öntök, majd felhevítem. Ebbe beleteszem a kis fagyasztott spenót csomókat, darabokat, még fagyosan, majd kb. 2-3 percig kevergetve előfonnyasztom a kevés forró olajon. Ekkor felöntöm a liter tej kb.felével, majd hagyom a tejet is kissé felmelegedni. Ekkor belerakom a pohár zsemlemorzsát, a fokhagymát, sót, és kevergetés mellett összeforralom. A maradék tejet folyamatosan adagolom hozzá, ahogy a spenót is felolvad a forró tejben. Megkóstolom, és, ha kell még ízesítem. Ekkor előveszem a botmixert, és jó alaposan pürésítem az egészet. Ahogy meg van, hozzáadom a 2 dl főzőtejszínt is, és azzal is jól összeturmixolom, majd hagyom egyet rottyanni a tűzön, és már kész is.

Egy serpenyőben, kevés olajon megsütöm a tükörtojást, de a feltét lehet akár bundáskenyér, vagy egy kis jó oldalas, vagy fasírt is. Azért is szeretem a spenót főzeléket, mert azt akár forrón, akár melegen, akár langyosan, vagy hidegen, feltéttel, vagy feltét nélkül is szívesen fogyasztom. Magas vastartalma miatt különösen ajánlott vashiányosoknak is! :)

Fogyasszátok szeretettel, és egészséggel! 

A bejegyzés trackback címe:

https://ferfiakonyhaban.blog.hu/api/trackback/id/tr4513877794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.