20180320_193205.jpg

Hozzávalók:

  • 4 szelet tarja (kb. 70 dkg)
  • kevés olaj
  • egy üveg lecsó (annak híjján 4-5 db paradicsom, 2-3 paprika frissen)
  • én még tettem bele egy fél padlizsánt, és egy fél cukkinit (korábbról maradtak)
  • kb. 30 dkg kifőtt spagetti tészta

A mai nap reggel a boltban pillantottam meg ezeket a szépséges tarja szeleteket, és tudtam, hogy ezekből valami Istenit fogok ma készíteni vacsorára magunknak. Tegnapról maradt némi kifőtt spagetti tészta, és emlékeztem, hogy még a nagyfiamék tavaly hoztak Otthonról egy üveg igazi, Otthoni lecsót, elrakva. Így hát meg is született az ötlet, hogy lecsós sertésszelet lesz estére, amihez jó fajta vörösbort fogunk kortyolgatni.

20180320_203236.jpg

Elkészítés:

A hússzeleteket először is lemostam, majd mind két oldalukon sóztam, borsoztam. Egy serpenyőben eztán olajat hevítettem, és a húsokat mind a két oldalukon lepiríottam, majd külön kiszedtem egy tálra. Amikor meg volt mind a négy szelet, akkor a serpenyőben kevés olajon felraktam a fél padlizsánt, és cukkinit, apró kockákra vága, sóztam, borsoztam, majd szépen lesutottem ezeket is. Ahogy elkészültek, a hússzeleteket, az eresztett levükkel, szafjtukkal együtt a rászedtem a padlizsános-cukkinis alapra, majd az üveg lecsót is ráöntöttem, és lassú tűzön, fedő alatt puhára pároltam. Ahogy elkészült, a tegnapról maradt kifőtt spagettit, egy késsel szépen osszevagdosva, hogy könnyebben szedhető legyen, hozzákevertem a lecsós szeletekhez, hogy a lecsós szaft jól átjárja az egészet. 

Forrón tálalva, egy pohár hús vörösborral Isteni vacsora vált belőle! Egészségetkre!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ferfiakonyhaban.blog.hu/api/trackback/id/tr5013756402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.