Nem tudom, hogy Otthon milyen most az idő, itt Máltán ragyogó napsütés van, egy kis szellővel, ami azért a tengeren kisebb-nagyobb tarajos hullámokat vet. :) 

20180216_104518.jpg

Na, akkor lássuk, hogy mi is készült ma a konyhában!

1. Mediterrán sült töltött paprika

Hozzávalók:

  • 5-6 db színes kaliforniai paprika (sárga, zöld, piros) - itt Bell Baprika-nak, azaz harang paprikának hívják.
  • fél kiló darált hús (én most egy kilóból csináltam, de a másik felét majd valami rakott ételbe elhasználom)
  • egy bögre rizs
  • egy fej hagyma
  • olaj
  • só, bors, oregánó, fokhagyma por
  • egy fél üveg paradicsom püré

Elkészítés:

A hagymát felaprítom apróra, majd a serpenyőbe dobom, és egy kis olajat öntök alá, és üvegesre párolom. Közben én egy kis sót, borsot, és most egy kis saját készítésű sültpaprika-krémet is adtam a hagymához, de ez utóbbi elhagyható, esetleg egy kevés őrölt pirospaprikával is megbolondíthatjuk. 

Ahogy a hagyma elkészült, belerakom a darált húst, és jól összeforgatom, hogy mindenhol kifehéredjen, illetve "morzsáira" essen szét a hús, majd a fakanállal egy kisebb kört a serpenyő közepén felszabadítottam. Kevés olajat öntöttem ide, majd a bögre rizst (én most félkészt használtam, itt általában is ezt lehet venni) beleöntöttem, és előbb ott a forró olajban átforgattam, lepirítottam, majd utána összeforgattam a hússal is. 

20180216_102852.jpg

Egy bögre vizet öntöttem hozzá, majd a fél üveg paradicsompürét (és az üveget is kimosva egy kevés vizzel, azt is beleöntöttem). Jól összekevertem, majd hagytam, hogy összerotyogjon, és a felesleges vizet elfőzze, a hús megsüljön, főjjön, a rizs pedig megpuhuljon. Ízesítés gyanánt sót, borsot, majd a vége felé oregánót használtam, kóstolgatva, hogy a kedvező ízhatást elérjem. :)

Ahogy elkészült a töltetelék a fenit módon, fogtam a kaliforniai paprikákat, megmostam gyorsan, majd a felső részét körbevágtam, és a "kalapját" leemeltem, a csumáját kivágtam, és a belül is az "eres" részeket kivágtam (jó lesz majd a tengeri malacainknak). :)

20180216_120711.jpg

Elővettem egy jénai tálat, egy kevés olajat kentem bele, majd ebbe beleállítottam, a töltött paprikákat, és a sütőben, légkeveréssel, 150 fokon, nagyjából félóra alatt készre sütöttem.

 

2. Fetás, krumplis-édesburgonyás köret

Na, ezt a köretet még Jamie Olivertől láttam el, és azóta is sokszor készítettem, általában valamilyen grill, vagy sült hús mellé, de most a töltött sült paprika mellé is Isteni volt.

Hozzávalók:

  • fél kiló édesburgonya
  • fél kiló krumpli
  • egy fél citrom egészben
  • 10 dkg feta sajt
  • egy kis korriander, kakukkfű, vagy zellerzöld
  • só, bors, oregánó

A megmosott édesburgonyát, és a krumplit hámozatlanul, de a kis göcsörtöket kivágva, feldarabolom nagyobb darabokra, majd egy hőálló tálba teszem, és megszórom egy kevés sóval, borssal. A fél citromot a tál közepébe helyezem a vágott felével felfelé, majd az egészet lefedem egy folpackkal, jól ráfeszítve a tálra.

20180216_100515.jpg

A tálat így azután beteszem a mikróba, és 16 percre állítom, magas 700-900 W-on.

Ahogy elkészült, leveszem róla a folpackot, majd a citromot félretéve a burgonyát, és az édesburgonyát egy fa vágódeszkára borítom, rádarabolom a fetát, megszórom a zölddel, és egy nagy késsel szépen összevagdosom, összeforgatom a kétféle burgonyát, és a fetát, ahogy a legfelső képen látszik. :)

20180216_105635.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ferfiakonyhaban.blog.hu/api/trackback/id/tr6313674304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.