Na, akkor lássunk egy finom görög ételt, a Muszakát, amihez kiváló tud lenni egy jó Görög saláta (rövidesen)!

Amire szükség lesz hozzá (4-5 főre):

  • 1 kg burgonya (az erdeti Muszakában padlizsán van, csinálhatod azzal is, majd dőlt betűvel jelzem a különbséget)
  • kevés olaj, vagy vaj a burgonya (több a padlizsán) elő"sütésé"hez (párolásához)
  • 1 kg darált sertés comb
  • kevés olaj a hús-ragu elkészítéséhez
  • egy közepes konzerv paradicsom sűrítmény
  • só, bors az ízesítéshez
  • kevés oregánó (görög fűszer)
  • kevés őrölt fahéj (ez a lényeg!!!) :)
  • 2 közepes fej hagyma (esetleg 3-4 gerezd fokhagymát is adhatsz hozzá, ezt rád bízom!)
  • 2 evőkanál vaj, 2 evőkanál liszt és fél liter tej a besamell mártáshoz a tetejére
  • esetleg 10 dkg trapista sajt (szintén a tetejére - rásütni!) ;)

Akkor, kezdjünk hozzá!

Első lépésként hámozd meg a burgonyát, majd vágd fel karikákra (kb. 4-5 mm vastag szeletekre)! (Amennyiben padlizsánnal csinálod, úgy mosd meg a padlizsánt, vágd le a csumáját, majd karikázd fel a héjával együtt!)

Vegyél elő egy nagyobb serpenyőt, önts bele kevés olajat, gyújts alá, majd a burgonya szeleteket tedd bele, és fedő alatt - időnként átforgatva - párold elő, úgy, hogy a burgonya kissé megpuhuljon, de nem kell megsütni, vagy leégetni!! Padlizsán esetén a szeleteket külön-külön kell előpárolni, de készülj rá, hogy a padlizsán issza az olajat, mindig csak keveset önts alá, és vigyázz, hogy nem megsütni kell, csak mindkét oldalát úgy megpárolni, hogy azt a nyers fehér színét elveszítse és szép sárgás színe legyen, és krémessé váljon! Az elkészült burgonya, vagy paldizsán szeleteket utána tedd félre, de fedd le, hogy melegen maradjon.

Ezt követően elkészítjük a ragut! Ehhez pucold meg a két hagymát (és, amennyiben használsz, úgy a fokhagymát is), majd vágd azokat félbe, utána a feleket szeletekre, végül aprítsd kis kockákra, mint a pörkölt alaphoz. (Végül is azt készítünk: darálthús-pörköltet, azaz darálthús-ragut, ami ezen kívül egyébként kifőtt tésztával, és sajttal megszórva is kitűnő étel!).

Fogd meg azt a serpenyőt, amiben az előbb a burgonyát, vagy padlizsánt készítetted! Isten őrizz, hogy elmosd, nyugodtan használhatod tovább. :) Önts bele kevés olajat, majd gyújts alá, és amikor felforrósodott az olaj, tedd bele a hagymát is a serpenyőbe. Vedd vissza a lángot, és folyamatos kevergetés mellett dinszteld addig, amíg üveges nem lesz a hagymád. (Ezt onnan is tudhatod, hogy elkészült, hogy a fakanállal, amivel kevergeted, finoman szét tudod nyomni a hagymát a serpenyőben, mert annyira krémessé vált már - ebből lesz ugyanis a szaft!)

Ahogy a hagyma elkészült, add hozzá a darálthúst, majd kevergesd tovább, ameddig a hús szép fehér külsőt nyer. Amint ezzel is megvagy, add hozzá a paradicsom sűrítményt, és további kevergetés mellett várd meg, amíg el kezd rotyogni. Ekkor sózd és borsozd meg ízlés szerint (inkább később is ízesítsd, el ne sózd, vagy borsozd!), továbbá add hozzá az oregánót, és hintsd meg fahéjjal! A görög konyhában a hús ételekhez gyakran használják a fahéjat, amitől különösen finom lesz - ez a titka egyébként az igazi Muszakának is! Tudom, hogy ahhoz vagy hozzászokva, hogy a fahéjat általában édes ételekhez, süteményekhez, capuccino-hoz használjuk, de próbáld ki, rá fogsz jönni, hogy a húshoz is milyen kitűnő!

Önts hozzá egy kevés (max. félpohár) vizet, majd fedő alatt főzd tovább, ameddig a hús megfő (kb. 30 perc). A végén vedd le róla fedőt, és hagyd hogy elfője a felesleges levet (amennyiben van rajta).

Amint ezzel is megvagy, vegyél elő egy tepsit, vagy egy jénai (hőálló üveg) tálat, és kevés vajjal, a kezeddel kend ki az alját. Ezután tegyél bele egy réteg burgonya, vagy padlizsán szeletet, majd kanállal egy réteg ragut teríts el rajta, utána ismét burgonya, majd megint ragu, végül pedig szintén burgonya.

Na, mindjárt készen is vagyunk az összekészítéssel! :)

Elkészítjük a tetejére besamell mártást, amihez a tejet forrald fel egy kis lábosban, és tedd félre. Egy kis serpenyőben, vagy lábasban tegyél fel 2 evőkanálnyi vajat, és gyújts alá. Ahogy a vaj megolvadt, tedd bele a 2 evőkanál lisztet, és alacsony lángon, lassú tűzön folyamatosan kevergesd, ameddig a liszt "megpirul", azaz szép aranybarna lesz. Amint ezzel megvagy, folyamatos kevergetés mellett, apránként öntsd a forró tejet a megpirított vajas liszthez, ami továbbra is lassú tűzön ég. A lényeg (ezért kell folyamatosan kevergetni), hogy csomómentes legyen a "massza", amit készítesz. Ahogy elkészült, azaz egy jó kis massza állapotú mártást kaptál, sózd és borsozd meg kicsit, és keverd össze.

Most a besamell mártást terítsd el a legfelső burgonya réteg tetején! Amennyiben szereted, akkor még tehetsz rá most egy adag reszelt sajtot is.

Az így összekészített ételt fedd le alufóliával, vagy jénai esetén tedd rá a tetejét, és mehet sütőbe! 180°C-on, kb. 30 percig sütjük. Mielőtt elkészül, vedd le a tetejéről az alufóliát, vagy a jénai tetejét, és hagyd, hogy a besamell, és/vagy a sajt kissé megpiruljon!

Jó étvágyat kívánok!

Gyuri

A bejegyzés trackback címe:

https://ferfiakonyhaban.blog.hu/api/trackback/id/tr182586726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása